Ki vette feleségül Halicsi Mária magyar királyné-t?

Halicsi Mária (1290 előtt – 1309 körül), a Rurik-dinasztiából származó hercegnő, I. Károly magyar király első feleségeként magyar királyné. Gyakran mossák össze Károly második hitvesével, Beuteni Mária királynéval, így létezését a történészek egy része vitatja.

Létezésére a korabeli források közül két adat mutathat. Egy névtelen francia szerzetes szerint az igen daliás Leó halicsi királynak „a leányát vette mostanában feleségül Magyarország királya, Károly”. A másik Károly 1326. évi oklevele, amely szerint Kijevi Nagyfejedelemségben egykor „országunk bizonyos hű báróival a célból mentünk, hogy első feleségünket magunkkal hozzuk”. Az oklevélben leírt egyéb események pedig a vizsgálatok szerint 1304–1306-ban történtek. Egy harmadik oklevélben, egy 1323-as adománylevélben pedig Károly király első feleségére mint Máriára hivatkozik.

1306. június 23-án „Mária királyné” kiadott egy oklevelet. Ezek szerint ez nem a lengyel Beuteni Mária királyné, hanem a Halicsi Mária volt. Az oklevelet gyűrűjével pecsételte meg, tehát nem volt még kész a királynéi pecsétje, azaz nem sokkal az oklevél kiadása előtt lett a király felesége. Frissen lett királynéi mivoltára utal az is, hogy az oklevél nem említ még királynéi méltóságviselőket, míg két évvel később már felbukkan a királynéi tárnokmester, királynéi udvarbíró, királynéi udvari kancellár. 1306 és 1309 között van nyoma a tisztségviselők említésén keresztül annak, hogy Károly házasságban él, azután 1309 és 1311 közepe között nincs, majd ezt követően újból van. 1311-től pedig, bár a régi tisztségviselők még élnek, megváltozik azok személye, ami új királynéi udvarra, azaz új királynéra utal, aki már Beuteni Mária lehetett.

I. Károly (közismert nevén: Károly Róbert, születési nevén: Caroberto, magyarosan régebben: Róbert Károly; Nápoly, 1288 – Visegrád, 1342. július 16.) Anjou-házi magyar király 1308-tól haláláig. Bár már 1301-től koronás, de csak az „Anjou-párt” részéről elismert uralkodó. Nagyanyja Árpád-házi Mária nápolyi királyné volt. Érvényesen (harmadszorra megkoronázva) 1310 és 1342 között uralkodott. A történettudomány 1308-at, az őt érvényesen királlyá választó országgyűlés évét tekinti uralkodása kezdetének. Ő volt az Anjou-ház magyar ágának alapítója, Anjou Martell Károly és Habsburg Klemencia elsőszülött gyermeke, V. István magyar király dédunokája. A Képes krónika szerint születésekor „elsőbben otthon Carobertónak, vagyis Károly Róbertnak neveztek, Magyarországon pedig elhagyván Róbertot, a magyarok Károlynak hívták.”

Nyugati és északi politikájával igyekezett olyan szövetségi rendszert kialakítani, amely ellensúlyozza a Német-római Császárság nagyhatalmi helyzetét, valamint gazdaságilag is kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot. A honor rendszer kiépítésével a regálé – királyi jogon szerzett – jövedelmekre alapozva pénzügyi reformokat hajtott végre, amivel jelentősen megnövelte a kincstár bevételeit. Uralkodásának második felében jelentős gótikus építkezések folytak, ekkor épült például a visegrádi királyi palota, a soproni ferences kolostor káptalanterme, átépült a diósgyőri vár, valamint gótikus szárnyakkal bővült a székesfehérvári koronázóbazilika is. Energikus politikájának köszönhetően Károly 1342-es halálakor erős országot hagyhatott fiára, Lajosra.