Ki vette feleségül Podjebrád Katalin magyar királyné-t?

Podjebrád Katalin, születési nevén Kunigunda (Prága, 1449. november 11. – Buda, 1464. március 8.) kunštáti (kunstadti) bárónő, cseh királyi hercegnő, magyar és horvát királyné, Podjebrád György cseh király leánya, Hunyadi Mátyás magyar király első felesége. Nevének idegen nyelvi változatai: csehül: Kateřina (Kunhuta) z Poděbrad, horvátul: Katarina Podjebradska, latinul: Catharina Podiebradensis, németül: Katharina von Podiebrad, lengyelül: Katarzyna z Podiebradów.

A Katalinnál majdnem hét évvel idősebb Mátyás a prágai fogságból való szabadulásakor a Podjebrád György cseh kormányzóval, majd királlyal kötött egyezmény megerősítéseképpen jegyezte el, és elhatározása mellett a – számára másik feleséget kijelölő – szegedi egyezmény ellenére is kitartott. Az olmützi megállapodások értelmében a házasságot a kitűzött időben, a hercegnő 13 éves korában, 1463. május elsején Budán kötötték meg.

A még csak 14 éves királyné 1464. február végén fiút szült, aki viszont nem sokáig élt. Katalin 1464. március 8-án gyermekágyi lázban halt meg, 21 nappal a férje és az ő kijelölt és már előre elhatározott székesfehérvári koronázásának időpontja előtt, amit a gyászeset ellenére is megtartottak az előző évben visszaszerzett Szent Koronával az eredeti időpontban, 1464. március 29-én, de immár Katalin nélkül.

I. Mátyás (születési nevén Hunyadi Mátyás, elterjedt nevén Mátyás király, Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) Magyarország és Horvátország királya 1458-tól, cseh király 1469-től, Ausztria uralkodó főhercege 1486-tól haláláig. A közkeletű Corvin Mátyás vagy Igazságos Mátyás néven is ismert. Hivatalos latin nyelvű uralkodói nevén Mathias Rex, neve németül, latinul, angolul: Matthias Corvinus, olaszul: Mattia Corvino, románul: Matia Corvin, csehül: Matyáš Korvín, horvátul: Matija Korvin.

Apja Hunyadi János erdélyi vajda, majd magyar kormányzó, anyja magyar köznemesi család lánya, Szilágyi Erzsébet. Bár 1458-tól uralkodott, királlyá koronázására hivatalosan Székesfehérvárott 1464-ben került sor. Cseh királlyá 1469-ben, Ausztria főhercegévé 1486-ban választották. A magyarok, de számos más környező nép hagyománya is az egyik legnagyobb királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda őrzi. Mátyás nevének népszerű díszítő jelzője (epitheton ornansa) az Igazságos. A szakirodalom és a köznapi nyelv egyaránt leginkább sorszám nélkül, egyszerűen Mátyás királynak nevezi.

Uralkodói teljesítménye már kortársai körében nagy vitákat váltott ki, az utókor történészei pedig máig sem jutottak egyetértésre. A kritikus nézet szerint Mátyás elhanyagolta a török veszélyt, és értelmetlen nyugati hódító hadjáratokra fecsérelte a rendelkezésére álló katonai, illetve az azt megalapozó, az ország kíméletlen adóztatása révén gyűjtött gazdasági potenciált. A másik nézet szerint viszont belátta, hogy az akkori Magyarország önmagában képtelen volt ellenállni a török veszélynek és ezért nagyobb államhatalom létrehozására törekedett. Eszerint felismerte, hogy korában a fejlődés Kelet-Közép-Európában a perszonáluniókba tömörült államszövetségek irányába haladt. Ezt a tervet megvalósítani azonban nem tudta teljesen, ilyen szövetségi rendszer kiépítésére utóbb csak a Habsburgok voltak képesek.

Belpolitikai tevékenységének nagy eredménye, hogy választott királyként, legitimációs hiányosságokkal küzdve, de sikerült megszilárdítania hatalmát. Kihasználta a középkori uralkodói hatáskör szinte minden lehetőségét. Nagy ügyességgel maga mellé állította adott pillanatban az uralkodáshoz szükséges társadalmi erőket, illetve azok változatos koalícióit hozta létre. Mesterien kezelte a korabeli társadalmi kommunikációt, igyekezett külföldön és belföldön egyaránt jó hírét kelteni saját személyének, hogy akár ennek révén is támogatást szerezzen politikai céljai eléréséhez. Legfontosabb célját, fia örökösödésének biztosítását, Corvin János trónra lépését azonban nem sikerült elérnie.

Politikája mellett személyiségének megítélése inkább negatív: hatalmas adókat rótt ki az alattvalókra, a beszedett pénzt nem mindig a deklarált célra költötte, lobbanékony természetű, az ígéretét be nem tartó ember, bosszúálló és lelkiismeretlen is volt, uralkodása vége felé koncepciós eljárásoktól sem riadt vissza azért, hogy az utódlását biztosítsa. Személyisége nem tartozott a szerethetőek közé, viszont egyértelműen a 15. század kiemelkedő magyar politikusa volt.